fbpx
Milyen a kötődési stílusod?
A
A gyerekkorban kialakuló kötődési stílus meghatározza a felnőttkori kapcsolódásainkat is.
Pünkösti Nóra

Szerző: Pünkösti Nóra

A szeretetteljes párkapcsolatok
elkötelezett híve.
Párkapcsolati, házassági tanácsadó,
tréner

A kötődés stílusa meghatározó, bár korántsem megváltoztathatatlan családi hozományunk az édesanyánktól, vagy attól a személytől, aki az elsődleges gondozónk volt.

Már igen korán megtanuljuk azt, mire számíthatunk másoktól, hogy a világ biztonságos hely-e, ahol szeretnek, ahol teljesítik a kéréseinket.

A kötődési elmélet atyja John Bowbly brit pszichoanalitikus, illetve jó pár évtizeddel később a tanítványa, Mary Ainsworth kísérletezett tovább ebben a témakörben.

De miről is szól a kötődési elmélet?

Bowbly saját példáján vette észre, hogy mennyire fontos a kisgyerek számára a gondoskodás, a szeretet, az odafigyelés. Nagyon jómodú családban nőtt fel, egy olyan korszakban (XX. század eleje, 1907-ben született), amikor az volt a közvélekedés, hogy a túlzott szeretetkimutatás, és figyelem hatására elkényeztetett lesz a gyerek, így az édesanyját csak a délutáni teázások alkalmával láthatta, egyébként dadus nevelte. Visszaemlékezve jött rá, hogy a nyári hónapokban, amikor a nyaralóban töltötték az időt nevelők nélkül, sokkal jobban érezte magát.

Ez a magányos gyermekkor, ami ráadásul később az utált bentlakásos iskolai élményekkel még nehezebbé vált, vezette rá, hogy a szülői gondoskodás mennyire meghatározó a gyerek pszichés egészsége szempontjából, illetve milyen rendkívüli módon kihat arra is, hogy milyen lesz a kapcsolata a többi emberrel, valamint arra is, hogyan fog viselkedni a párkapcsolatában.

A biztonság élményének megtapasztalása, vagy annak elmaradása ugyanis egyfajta modellt alakít ki a gyerekben arra vonatkozóan, mire számíthat a világban, mit várhat a többi embertől.

Négyféle kötődési stílus lehetséges annak alapján, hogy miként reagált az anya a gyereke szükségleteire.

Legkönnyebben úgy lehet őket jellemezni, hogy milyen a modelljük magukról, illetve másokról:

 

Jól látható, hogy a biztonságos kötődésű személy úgy magával, mint másokkal rendben van, pozitív a világképe. Teljesen az ellentéte a bizalmatlan, akinek senkiről sincs jó mentális képe. A szorongó másokat elismer, magát azonban negatívan látja, míg az elkerülő éppen ellenkezőleg, ő másoknál többre tartja magát.

Nézzük meg pontosan, hogyan is néz ki a négy típus gyerekként, majd felnőttként.

Biztonságos kötődés:
Gyerekként úgy érzi, hogy szükségletei biztosan kielégülnek, gondozója figyel a szükségleteire, gyorsan és rendszeresen ki is elégíti azokat. Fel meri fedezni a világot a gondozótól való ideiglenes eltávolodással, mert tudja, hogy lesz hova visszatérnie (ld. totyogó gyerek a játszótéren, aki ugyan a szeme sarkából néha ellenőrzi az anyukáját, hogy ott ül-e a padon, de nem igényel folyamatos, közvetlen jelenlétet, nem okoz szorongást, ha eltávolodik a szülő.)
Felnőttként is magabiztos lesz a kapcsolataiban és barátságos, nyitott a világra. Mer kérdezni és kérni, meg meri osztani a gondolatait, és az érzelmeit is. Nem fél segítséget kérni, maga is támogató tud lenni. Megőrzi a függetlenségét, ugyanakkor szeretettel fordul a partnere felé.

Szorongó-ambivalens kötődés: 
Gyerekként nem bízik benne, hogy a gondozó ki fogja elégíteni a szükségleteit, mivel nem következetes a viselkedése, hol reagál a felhívásaira, hol nem, amitől a gyerek dühös, szorongó és bizonytalan lesz.
Felnőttként ez azt váltja ki, hogy retteg az elutasítástól, megszállott ragaszkodásával fojtogatóan hat a társára. Nagyon nehezen válik el a társától, nem szeret egyedül lenni. Igazából az összes kapcsolatát a gyerekkori szeretethiány hatja át. Nem a valódi szeretet és bizalom, hanem az érzelmi hiányérzet vezérli.

Elutasító elkerülő:
Gyerekként azt tapasztalta meg, hogy az édesanyja nem volt elérhető, nem reagált a szükségleteire, sem fizikálisan, sem érzelmileg. Ettől az a kép alakul ki benne, hogy a világ megbízhatatlan hely, senkire sem számíthat.
Felnőttként retteg az intim közelségtől, érzelmileg távolságtartó, a felszínes csevegések bajnoka. A függetlenséget láthatóan fontosnak tartja, ugyanakkor ez egyfajta tagadása inkább a kapcsolat szükségességének. Úgy tűnhet, hogy még a szakítással való fenyegetés sem zavarja.

Bizalmatlan-elkerülő (vagy hívják dezorientáltnak is):
Gyerekként kiszámíthatatlan a gondozója (édesanyja), passzív, elutasító, és még bántalmazó is. A gyerek zavarttá, tartózkodóvá válik, nem tudja, miként tudná elérni, hogy kielégítsék az igényeit.
Felnőttként egyik szélsőségből a másikba esik, kiszámíthatatlan érzelmileg, és akár bántalmazó kapcsolatban is kiköthet. A szerető kapcsolat iránti vágy, valamint a közelségből fakadó sérüléstől való félelem egyszerre van benne jelen.

Az utóbbi két típust gyakran összevonják az elkerülő típusba, ahogyan ezt teszi az alábbi teszt is. 
A teszt forrása: Karin Wagenaar: Hogyan legyek boldog veled? (Ursus Libris, 2018.)

A kötődési sebek gyógyíthatóak, ahogyan Popper Péter mondja: kapcsolatokban sérülünk és kapcsolatokban gyógyulunk. Azonban ha szélsőségesen elhanyagoló édesanyánk volt, akkor érdemes szakember segítségét kérni. Azzal azonban érdemes tisztában lenni, hogy gyökeresen nehéz megváltoztatni, krízishelyzetben, stressz esetén nagy a valószínűsége, hogy a gyerekkori kötődési stílusunknak megfelelően fogunk viselkedni.

Pin It on Pinterest

Share This